42 NAP ALATT MEGÖLI A RÁKOS SEJTEKET: ENNEK A HÍRES OSZTRÁKNAK AZ ITALA 45 EZER EMBERT GYÓGYÍTOTT MEG
Hirdetés
A Miracle Drink (alma+cékla+sárgarépalé) nevű italt évtizedek óta isszák a kínaiak, azért hogy egészségesek maradjanak.
Egy tüdőrákos férfinak, Seto-nak, azt javasolta egy táplálkozás-szakértő, igyon 3 hónapon át ebből az italból, az eredmény pedig nem maradt el. Seto meggyógyult a rákból!
Csodálatos ital és könnyű is az elkészítése.
Hogy elkészítsük ezt az élettel teli italt csupán egy céklára, egy sárgarépára és egy almára van szükségünk.
Megmossuk jól a hozzávalókat, kockákra vágjuk és beletesszük egy blenderbe, hozzáöntünk egy kis vizet és összeturmixoljuk. Amint kész van már ihatjuk is.
Ebben segít ez az ital:
– megelőzi a rákos sejtek kialakulását
– megelőzi a máj, vese, hasnyálmirigy betegségeit és meggyógyítja a gyomorfekélyt
– megerősíti a tüdőt, megelőzi a szívinfarktust és csökkenti a magas vérnyomást
– erősíti az immunrendszert
– jót tesz a látásnak
– lecsökkenti az izomlázat
– méregtelenít, javítja a bélműködést, jó a székrekedésre.
– meggyógyítja a pattanásokat és szépíti a bőrt
– elűzi a kellemetlen leheletet
– csökkenti a fájdalomérzetet
Ezek mellett:
– nincs mellékhatása
– rendkívül tápláló és könnyen felszívódik
– a fogyókúrában is rendkívül hasznos
– immunrendszered 2 hét alatt megerősödik
Mikor és mennyit fogyasszunk?
A három hozzátevőből és a vízből 250 ml üdítőt kell kapnod.
A maximális hatás érdekében két adagot igyunk egy nap. Reggel éhgyomorra (a reggelit egy órával a turmix után együk) és este, 17 óra után.
Forrás: internet
—————–
Hirdetés
A Breuss-féle Léböjt kúra
A RUDOLF BREUSS-féle FEHÉRJEMENTES GYÓGY-BÖJTKÚRA LEÍRÁSA.
BREUSS (ejtsd BRÁJSZ) módszere lehetővé teszi azt, hogy az emésztőszervek megpihenjenek, és a szervezet a rendelkezésre álló energiáit a betegség legyőzésére fordíthassa. Lehetővé teszi, hogy létfontosságú mirigyeink ismét működni kezdjenek, a nyirok rendszer elakadt keringése ismét meginduljon. Ezalatt és ezután az életenergiák leküzdhetnek minden torzulást, elváltozást, amely a korábbi helytelen életmód következményeként létrejött.
A szervezet számára nyújtott nagyarányú segítség a speciális összeállítású ZÖLDSÉGLÉ keverék alkalmazásában rejlik. BREUSS RUDOLF osztrák természetgyógyász kísérletezte ki a zöldséglevekből azt az arányt, amely a legtöbb gyógyíthatatlannak vélt betegségnél is tartós eredményt, teljes gyógyulást hoz, ha azt helyesen alkalmazzák.
Segítségével a saját súlyos rákbetegségét is sikerült leküzdenie. Nagy előnye továbbá, hogy a teljes étkezési stop alatt biztosítja a kiválasztószervek zavartalan működését. A BREUSS-kúra elősegíti a szervezet gyors salakmentesítését, de megelőzésként is igen jó eredménnyel alkalmazható.
Ezek a megelőző, regeneráló kúrák rövid böjtök formájában korunkban akkor is szükségesek időnként, ha az ember teljesen egészségesnek tudja magát.
Egészséges embernél elegendő a Húsvétot megelőző Nagyhéten egy 4-3 napos kúra, illetve az életmódváltást megelőzően lefolytatott 10-12 napos böjt.
Kisebb 3. 5 napos kúrák alkalmazhatók az évszakváltásoknál is, de nem feltétlenül fontosak, ha az életmód megfelelő.
Ezt a lékúrát eredményesen végezhetik el mindazok is, akik a modern betegségek valamelyikében szenvednek. Ide tartoznak a rák, a reuma, a köszvény, az izületi gyulladások, a meszesedések (ér és csont), a magas és alacsony vérnyomás, a bronchitis, az epe és májbetegségek, a szív és érrenszeri megbetegedések, szembetegségek, a vérkeringési zavarok, a pajzsmirigy, a hasnyálmirigy megbetegedései, a hurutos betegségek, a nemi szervek betegségei (méh, petefészek, prosztata, here), neuralgikus elváltozások, gerinchibák, vashiány, vészes vérszegénység, a tüdő és a bőrbetegségek stb. Alkohol és nikotin elvonókúrák esetén az egyéb módszerrel (pl. homeopátiával) kombinálva is kiváló hatású a BREUSS kúra.
A kúrák időtartama a szükséglettől függően pl. egészségmegtartás esetén 3 nap, tavaszi tisztitókúránál 6-7 nap.
Súlyosabb betegségek (rák. leukémia, köszvény, psoriasix, sclerosís multiplex, idegbetegségek) esetén a kúrát csak tapasztalt természetgyógyász, vagy orvos előírásai szerint szabad folytatni. A maximális kúraidő 42 nap.
A BREUSS-kúránál alkalmazott zöldséglé a kővetkező összetevőkből áll:
Céklalé (a legfontosabb rák elleni szer), de ezzel egyedül nem lehel tartósan élni, ezért tartalmaz sárgarépát, amelynek magas a cukor és karotintartalma, zellergumót- annak foszfortartalma miatt- és retket.
Májrákosok számára ezt ki kell egészíteni bio termesztésből származó burgonya levével is. Mialatt a zöldséglékúra tart rendkívül fontos, hogy a széklet és vizelet könnyen távozzék, tehát a lebomlott anyagok ne maradjanak sokáig a testben, mert mérgezést okoznak. Ezért a kiválasztást béltisztítással és a vesék fokozott működtetésével kell elősegíteni. Erre szolgálnak a kúra alatt alkalmazott és nélkülözhetetlen tea kombinációk. A leírás további része részletesen foglalkozik a beöntések, a vastagbéltisztílás technikájával.
A kúra végezhető az eddig alkalmazott, az egészséget minden esetben Súlyosan károsító fogyókúrák helyett. Különösen veszélyesek a romlott fehérjékkel, vagy egyoldalú táplálással végzett “fogyókúrák” (keménytojás, húsdiéta, és még számtalan agyament fogyókúra).
Hirdetés
A BREUSS-kúra előnye, hogy teljes munkaképességgel végezhető. Sem a kúrát végző, sem a környezete nem veszi észre, mivel a kúra alatt a teljesítmény nem csökken, sőt növekszik. A környezetet, mivel az általában elítélő és ellenséges, nem szükséges tájékoztatni a kúráról, amíg az eredményt nem látja.
Legyen a böjt a legbensőbb magánügyünk. úgy a legeredményesebb! Ha valaki mégis megkísérelné a zöldséglé előállítását, akár mert az előírt alapanyagokat megfelelő minőségben be tudja szerezni, vagy saját biokertjében megtermeli, az alábbiak szerint kell eljárni (Az itt közölt mennyiség egy napra szükséges):
Szeleteljünk le 30 dkg céklát, 10 dkg sárgarépát, 10 dkg zellergumót és 3 dkg retket (fekeke, vagy hónaposretek), préseljük ki a levét, vagy centrifugáljuk. Az így nyert folyadékot sűrű szövésű tiszta kendőn szűrjük át. Csak a szűrt, fehérjeszegény lét használhatjuk fel. Naponta kell elkészíteni, mert megfelelő biológiai tartósítás nélkül már másnapra megromlik.
Májrák esetén bio-burgonyalé is fontos (nyersen a leve).
Az így nyert kipréselt lé mennyisége kb. negyedliter legyen. Esetleg alkalmazható helyette a krumplihéjtea. Ügyelni kell rá, hogy csak teljesen tiszta, kerekded, nem csírázó, nem zöldfoltos, nem sérült burgonyát használjunk kúra céljára. Ha nem ízlik, akkor nincs rá szüksége a májnak, nyugodtan elhagyható. Gyakorlatban ez nehezen valósítható meg, ezért sokkal célszerűbb beszerezni a BIOTTA gyártmányú, biztosan vegyszermentes, biodinamikus termesztésből származó BREUSS-lét, amely ma már sok REFORM, vagy BIO- boltban, gyógynövény szaküzletekben is kapható. Sokkal jobb, mint a hazai piacokon kapható bizonytalan termesztési módszerrel előállított alapanyagok. A fertőzetlenség és a vegyszermentesség alapfeltétele a kúra eredményességének. A BREUSS-gemüsesaft néven forgalmazott anyag félliteres üvegekben kerül forgalomba & két-három napra elegendő. Előnye a bio-boltoknak, hogy ott általában a teák is beszerezhetők. A teljes rákkúrához, amely 42 napos, két kartonnyi BREUSS-lé szükséges (24 üveg).
A kúra alatt az alábbi teákat is fogyasztani kell:
A teák készítéséhez más célra még nem használt, alaposan, de vegyszer nélkül kitisztított (tiszta homokkal súrolt) üveg vagy öntöttvas, rozsdamentes acél edényt használjunk, és desztillált vizet, vagy GET szűrőkkel szűrt vizet, forrásvizet, vagy PI-vizet.
A kúra alatt fogyasztandó teák összetétele:
I., ZSÁLYATEA (3 percig kell főzni nyitott, fedő nélküli edényben!) Elkészítése: 1 evőkanálnyi zsályát fél liter forró vízbe téve forrásban kell tartani 3 percig, majd levenni a tűzről. Ezután l-l csipet (kávéskanálnyi) orbáncfüvet, fodormentát, citromfüvet adjunk hozzá és hagyjuk 10 percig állni. Leszűrés után tegyük termoszba, és a nap folyamán fogyasszuk el a kúra leírása szerint. Szükséges napi mennyisége 1,5 liter. Zsályát termeszthetünk minden kiskertben, mert ez a mindennapos tea az egészség megtartásához is kell, nemcsak a visszaszerzéséhez.
2., VESETEA ; Elkészítése: (teafüvekből az alábbi adag 21 napra elegendő, nem hosszabbítható, nem ismételhető!) 15 g. Zsurlófű, 10 g. csalán (szárított, lehetőleg tavaszi gyűjtésű), 8 g porcsinfű (madárkeserűfű), 6 g orbáncfű.
Keverjük alaposan össze a teafüveket egy nagyobb tálban, és tároljuk fedeles üvegedényben a teljes felhasználásig. A teljes mennyiséget 21 részre kell elosztani. Vegyünk belőle 1 részt és 3 dl (1 csésze) forró vízben hagyjuk állni 10 percig. Ezalatt kiáznak a teákból az illóolajok és szerves sók. A teát most szűrjük le, és öntsük be egy termoszba, majd a visszamaradt teafüvet 6 dl. (3 csésze) forró vízbe tesszük és 10 percig forraljuk. Leszűrés után az előzőleg nyert teával összeöntjük. A második főzés elsősorban a sziliciumtartalmat vonja ki, amely a tartószövetek (vázszerkezet), kötőszövetek számára rendkívül fontos.
Ebből a teából reggel éhgyomorra, délben és lefekvés előtt kell 1,5-2 dl-t (egy csésze) meginni.
A vesetea-kúrát minden gyulladásos betegségnél célszerű elvégezni, vagy operációk előtt. Megelőzésként évente végezzük el az évszakváltásoknál. Természetesen a vesetea kúra alatt semmiféle állati eredetű étel, állati fehérjét tartalmazó tápszer (hús, tej-tejtermék, tojás) nem fogyasztható!
3., GÓLYAORRFÜ (Geranium Robertianum) tea. Naponta egy csészényit kell hidegen inni. 1 csipetnyi teafüvet kell 10 percig forró vízben állni hagyni majd az előbbiek szerint leszűrni. (Ez a tea minden rákbetegségnél, különösen annál, aki már sugárkezelést, vagy citosztatikumot kapott, rendkívül fontos, mivel természetes rádiumot tartalmaz.)
A fenti teákat bizonyos betegségeknél ki kell egészíteni speciális teákkal, de ezen esetekben ki kell kérni a kúra alkalmazásában járatos temészetgyógyászok tanácsát is! Rudolf BREUSS a kővetkezőket ajánlja:
GÉGE ÉS TÜDŐRÁK és CSONTRÁK esetén: a dohányzást teljesen mellőzni kell és teljes dohány-füstmentes környezet kell teremteni. Célszerű a kúra megkezdése előtt TABACUM C7 homoeopatiás szerrel a sejtekbe beépült nikotint eltávolítani. Kiegészítő teák, amelyből annyit lehet inni, amennyit csak tud a beteg (a zsálya és a zsurlótea mellett!): izlandi moha, lándzsás, vagy keskenylevelű útifű, kerekrepkény, tüdőfű, ökörfarkkóró. Összekeverve 1:1 arányban 10 percig állni hagyjuk egy teáskanálnyi mennyiségben forró vízben, majd leszűrjük.
MÉH és MÉHFÜGGELÉK RÁKOS MEGBETEGEDÉSEINÉL:totális és szigorú lé és teakúra, minél korábban, annál hatásosabb. Fontos figyelmeztetés legyen a menstruációs időszakon kívül jelentkező vérzés, nemi aktus közben jelentkező vérzések, a vizelést és székelési követő vérzések. Főleg fiataloknál fontos, nagyon komolyan kell venni ezt a figyelmeztetést!!! A teljes kúra mellett ajánlatos napi egycsésze palástfűből készített teát is fogyasztani, amelyben még forrón egy csipetárvacsalánt is 10 percig állni hagytunk.
MELLRÁK: jelzése a csomók (nem tévesztendők össze a zsírcsomókkal), keményedések keletkezése, a mell bőrének, a mellbimbók tájának zsugorodása, ráncosodása és tartós beszívódása.
Tennivalók: kiadós, rendszeres testmozgás, fizikai munka, tiszta levegőn mély, erőteljes légzés, bio-táplálkozás, nyers ételek. Soha nem szabad bőségesen enni, jóllakni! A magyar közmondás is így szól: akkor hagyd abba az evést amikor mégannyit meg tudnál enni. Ez a jó egészség titka is egyben.
AGYDAGANATNÁL: az előzőekhez még napi 1-2 csésze hideg citromfűtea is szükséges. Egy csipetet 10 percig forró vízben állni hagyunk, majd leszűrjük.
MÁJRÁKNÁL: két csésze bio-burgonyalé, vagy burgonyahéjtea, hidegen (nem hűtve!), kortyonként fogyasztva. Elkészítése: egy maréknyi tiszta burgonyahéjat fél liter vízben 2-4 percen át főzzünk. Ma nem ízlik, akkor nem kell! Májrák esetén hasznos a májtájon alkalmazott kelkáposzta-pakolás (a külső levelek a legjobbak) és az orbáncfűolajos (olívaolajban oldani kell a tömény orbánclfűolajat, fele-fele arányban) bedörzsölés.
GYOMORRÁKNÁL: egy csésze lehérüröm, vagy ezerjófűtea naponta. Egy csipetet csak 3-4 másodpercig kell forró vízben tartani.
LÉP ÉS HASNYÁLMIRIGYRÁKNÁL: naponta legalább az egyébként előírt mennyiségnél 1 literrel több zsályatea. Jó hatású a forró pakolás széna, vagy zsurlófűből, vagy zabszalmából. Csak hozzáértő ember végezze, mert kár is lehet belőle!
PROSZTATA ÉS HERERÁKNÁL: naponta 2 csésze kisvirágú füzike-tea hidegen. Készítése: egy csészéhez I csipet teafű, amelyet 10 percig kell állni hagyni forró vízben, majd hagyni kihűlni.
A TELJES RÁK-KÚRA LEFOLYTATÁSA: 42 napig nem szabad enni semmit, csak az előzőekben leírt zöldség leveket és teákat. Nagyobb éhségérzet esetén a zöldséglé napi fogyasztása elérheti, de ne haladja meg átmenetileg a fél litert. Minél kevesebb a kívánság, annál jobb. A zöldséglét nem szabad lehajtani, csak kanalanként (használjunk e célra műanyag, vagy fakanalat, semmiképpen sem fémből készültet), jól megrágva, nyállal alaposan elkeverve kell elfogyasztani.
A kúra alatt súlyveszteség nem jelentős, 4-5 kg, bár a túlsúlyos személyeknél elérheti a 10-15 kg-ot. Ebből következik, hogy egy viszonylag leromlott szervezetű ember is elvégezheti károsodás nélkül. Hogyan kell a kúra alatt beosztani az elfogyasztandó italokat:
l., Reggel meg kell inni fél csésze szoba-hőmérsékletű veseteát, lassan kortyolgatva, nyállal alaposan elkeverve, majd félóra- egyóra múltán 1-2 csésze meleg zsályateát, szomjúságérzet szerint. Nem forrón, csak testmelegen!
Ismét félóra-egyóra múlva apró kortyokban (alaposan megrágva, mintha szilárd táplálékot ennénk) kevés zöldséglevet kell fogyasztani. A nap folyamán minden éhségérzetnél akár 10-15 alkalommal is, de csak kívánság szerint, fogyasztható egy-egy kortynyi zöldséglé.
Szomjúság jelentkezése esetén igyunk zsályateát, de édesíteni egyik teafélét sem szabad !
2..Délben félcsésze vesetea
3..Délután l-l kis kortynyi zöldséglé éhségérzet esetén,
4.,Este lefekvés előtt vesetea, zöldséglé. Nem szabad zöldséglevet csak magában fogyasztani, mindig igyunk mellette keveset a teákból is! Óvakodjunk attól, hogy a zöldséglevet igyuk, azt apró kortyokban, nyállal alaposan elkeverve szabad fogyasztni, tulajdonképpen enni kell.
A kúra alatt nem tanácsos ágyban feküdni, pihenni. DOLGOZNI KELL A munka, a mozgás a belső szervek helyes működtetéséhez feltétlenül szükséges, de e mellett eltereli a figyelmet az éhségérzetről is, amely az első napokban esetleg kínzóan jelentkezik. A böjt előrehaladtával a szervezet egyre kevésbé lesz követelődző, majd néhány nap elteltével megszűnik az éhségérzet.
Hirdetés
A teljes (42 napos) rákkúrát mindig orvos, vagy a kúrában járatos, jól képzett természetgyógyász felügyelete mellett célszerű végezni, ha van rá lehetőség. Figyelni kell a vérnyomás alakulását. Ha ez alacsony lenne, (mégegyszer: férfiaknál 100/70, nőknél 90/60 alatt) akkor szívműködést serkentő, csak természetes anyagokat tartalmazó gyógyszert kell alkalmazni. Ilyen a patikában kapható CRATRGAN.
FIGYELEM! A lékúra mellett más, főleg kémiai gyógyszerek szedése, sugárkezelés alkalmazása tilos! Injekciókat, infúziót sem szabad alkalmazni, mert azok a böjtkúrát hatástalanítják, vagy ha mégis szükséges, akkor a böjtöt újra kell kezdeni. Jelen társadalmi helyzetűnkben mindenkinek magának kell eldöntetni, hogy a kúra alatt igényel-e orvosi, vagy természetgyógyászi felügyeletet. A kúrát operáció esetén nem szabad azonnal, csak 2-5 hónap múlva megkezdeni, de ezen időszakban fel kell készülni a tisztításra. Nem szabad semmi fehérjedús anyagot fogyasztania (hús, tejtermék, sajt, tojás, babfélék, szója, stb) a betegnek. A felerősítést, a felkészítési gabonakásákkal és elsősorban gyümölcsökkel kell végezni.
Ha a böjt alatt, különösen zöldséglé túlfogyasztás esetén,zöldséglé-undor keletkezik (alkalózis), akkor kevés frissen préselt citromlevet, vagy cukormentes, szűrt, általunk frissen készített, almalevet szabad csak inni (egy citrom, vagy egy alma szűrt leve), de sohasem a zöldséglével együtt, hanem legalább kétórával előtte, vagy utána. Ezt ismételni nem tanácsos, inkább a BREUSS lét kell csökkenteni. Akinek már a kúra kezdetén kifejezett zöldséglé undora van, az minden bizonnyal rákbeteg. Számukra különösen fontos az undor mielőbbi tudatos leküzdése, és a kúra szigorú lefolytatása.
FIGYELMEZTETÉS! Azok a betegek, akik a hús, a feketekávé, fekete teák, csokoládé és az alkohol fogyasztásáról és a dohányzásról nem mondanak le(és véglegesen!) sajnos nem számíthatnak állapotuk javulására. Természetesen a beteg környezetében sem dohányozhat senki! A lakásból el kell távolítani minden olyan sprét, amely moly- szúnyog vagy bogárirtó. Minden vegyszert és illatosító anyagot, elsősorban a molyirtásra szolgáló NAFTALINT, valamint a színes díszgyertyákat. A molyok távoltartására alkalmazzunk levendulát, vagy levendulaolajat. Kapható patikákban is. A lakást célszerű parázsra tett tömjénnel (kapható a katolikus parókiákon, vagy az Eklézsia-boltban) alaposan kifüstölni, lehetőleg többször is napjában, különösen a kúra kezdeti időszakában, a lakás fertőtlenítése végett..
A BÖJTKÚRA MINDEN EGYES NAPJÁN BÉLTISZTÍTÁST IS KELI. VÉGEZNI:
A béltisztítás eszközei: Irrigátor-felszerelés, amely 1 dl> 1,5 l-es tartályból, a hozzá tartozó gumicsőből, a csapból és a bevezető végből áll (a csapot és a bevezető végeket a gyógyszertárban külön kell kérni!). Célszerű, különösen a székrekedésre hajlamos egyéneknek beszerezni egy 1,2m hosszú 4-5 mm vastag gyomor, vagy duodénum szondát, amelyet a csap kúpos végére kell erősíteni. Szerezzünk be egy nagyobb méretű fecskendőt is (50-200 ccm), és egy 50 fok Celsiusig mérő folyadék-hőméről. A továbbiakban még szükséges anyagok: Valódi ausztráliai eukalyptus olaj (VAFO), szódabikarbóna (az étkezési megfelelő), körömvirágtea, parafinolaj és kálium-hypermangán.
A BÉLTISZTÍTÁS LEFOLYTATÁSA:
A készülékel összeállítjuk úgy, hogy a tartály a falon vagy tartón elhelyezve a végbél nyílástól számított 1 méter magasságban legyen. Alkalmazás előtt valamennyi alkatrészét enyhe rózsaszínű hypermangánoldatba áztassuk, fertőtlenítés miatt, de a kezelés után is végezzük el a fertőtlenítést, minden egyes alkalommal!
A beönlőcsúcsot, és a szondát egyéni felszerelésként kell használni, ugyanazt a csövet más ne alkalmazza.
Melegítsünk vizet 42-44 fok Celsius hőmérsékletűre. A hőmérséklet nagyon fontos, ezért mérjük is meg hőmérővel(ugyanis ha hidegebb, akkor nem jön ki. vagy nagyon nehezen, ha melegebb akkor leforrázhatjuk a beleket).
Végképp nem ajánljuk béltisztításra a ma divatos u.n. COLON hidroterápiát. Csöppentsünk 4-5 csepp eukalyptus-olajat a tartályba, majd öntsük rá a 42 fokos vizet, hogy alaposan elkeveredjék. Ne a vízbe csöppentsük, mert akkor az olaj csak a tetején fog úszni.
Szódabikarbonás bélmosás esetén a teli tartály vízbe egy teáskanálnyit oldjunk fel.
Körömvirágtea alkalmazásánál 5-6 evőkanál körömvirágot forrázzunk le 5-6 liternyi vízzel és azt leszűrve, 42 fok hőmérsékleten tartsuk a beöntések alatt.
A három tisztítószer alkalmazása vagylagos, de felváltva is alkalmazható.
Ha lehetőség van rá eukalyptus oldattal kezdjük. A tartály feltöltése után a csövön engedjünk le annyit vizet, hogy az megteljen, ne legyen benne levegő. Ezután a bevezető csövet és a végbélnyílást kenjük be parafinolajjal. Óvatosan csúsztassuk a csövet a végbélbe, vigyázva, hogy meg ne sértsük. Különösen nagy figyelemmel és kellő olajozással kell ezt a műveletet végezni az aranyér vénáinak tágulata esetében, nehogy megsértsük az ereket. Helyes olajozás esetén a cső kellemetlen érzés nélkül, biztoaságosan vezethető be. Székrekedéses esetekben a vastagbél leszálló ágában, a szigmabélben székletdugók keletkeznek. Ezeken a víz nem tud áthatolni, ezért kell ilyenkor gyomorszondát alkalmazni. A vizet közvetlenül a cső bevezetése előtt indítsuk meg, és a csövet lassú mozgatással toljuk egyre beljebb, egészen a lépkanyarig. Nem kell félni, teljesen fájdalom és kellemetlen érzés mentes a művelet. Ha a cső megakad mielőtt 70-80 cm bemenne, akkor várjunk keveset, majd lassú mozgatással, a gumicső nyomkodásával próbáljuk a kemény bélsárdugót feloldani. Ha a víz nehezen indulna meg, akkor is nyomkodjuk meg a másik kezünkkel a gumicsövet. Ugyanis, ha levegő marad a csőben, az akadályozza a víz lefolyását. A gumicső nyomkodása részben a tartályba préseli a levegőt, másrészt segít átpréselni a felkeményedett bélsáron keresztül a vizet. A cső, illetve a víz bevezetését vagy a baloldalon fekve, vagy állva célszerű elvégezni. Mindkét esetben fontos, az 1 m-es szintkülönbség, hogy a szükséges 0.1 at. túlnyomás előálljon. Kisebb nyomás esetén a víz nem folyik be, elakad, de a nagyobb nyomás már káros lehet. A tartályból a víz lehaladását folyamatosan figyeljük. Általában 1,5-2 I. víz fér el a vastagbélben, de ha az túltelített (sok benne a bélsár), akkor az első Öblítésnél általában kevesebb. Kinyúlt belek esetén tapasztaltam már, hogy két tartály víz is bement (3 liter). Ha már nem megy tovább, vagy erősödik az ürítési inger, akkor lassan, mozgatással húzzuk ki a csövet és próbáljuk visszatartani a vizet 5-10-20 percig, majd engedjük ki. A víz nem fog egyszerre kijönni, ezért várjuk meg türelmesen a második, harmadik szakaszt is. A fenti műveletet egymásután legalább háromszor kell elvégezni, de célszerű addig folytatni, amíg a kifolyt víz tiszta marad. A három, vagy többszöri művelet végén a fecskendővel juttassunk kevés olajat a végbélbe (1 evőkanálnyit), amely vagy parafinolaj, vagy édesmandulaolaj, vagy valamely hidegen sajtolt olaj legyen. Ezzel meg tudjuk akadályozni a bél kiszáradását, illetve az ezzel járó kellemetlen, égő érzés kialakulását. Több olaj semmiképpen sem kell, mivel a végbél a többletet megtartani nem tudja. Azt az aggályt is szeretném eloszlatni, amely a bélflóra állítólagos pusztítására vonatkozik. Elsősorban a bélöblítés csak a vastagbelet érinti, ott többnyire csak a rothadáson élősködő, számunkra patogén (betegségkeltő) baktériumok élnek és különböző bélférgek, amelyek távozását ne sajnáljuk. A vastagbélben élő hasznos baktériumokat már régen kiirtotta az addig beszedett antibiotikum. A vékonybélben élő és szaporodó bélbaktériumokat a fenti béltisztítás nem érinti, mivel ide a vékonybelet lezáró gyűrű nem engedi az öblögető vizet behatolni. Innen a hasznos bélflóra néhány nap alatt pótlódik, illetve újra elszaporodik.
A vegyszeres béltisztítás (hashajtás, antibiotikumok) valóban az egész béltraktust érintik, ezért nem tartom kívánatosnak, hanem veszélyesnek, nehezen helyrehozhatónak az általuk okozott pusztítást. Célszerű a kúra befejeztével a bioboltokban beszerezhető és emberi bélflórát tartalmazó BÍÓ-FLÓRA nevű anyagot beszerezni. Az étkezés felvételekor a főétkezések közben kell az étellel együtt egy-egy kapszulát lenyelni. Elroppantani, vagy elrágni nem szabad, mivel a gyomor savtartalma a bélbaktériumokat hatástalanítja, annak a gyomron egészben kell keresztülhaladnia. Mások a béltisztítás eme módját “természetellenesnek”, tehát elvetendőnek tartják. Miért nem emeltek kifogást akkor, amikor a táplálkozás volt természetellenes. Helyes táplálkozás mellett ugyanis nincs szükség a belek ily módon történő megtisztítására. Sajnos a természet egyik szabálya, hogy az ellenséget csak saját fegyverével lehet legyőzni, vagyis a természetellenest természetellenessel!
A fent leírt béltisztítás után az ember úgy érzi magát, mint aki Megszabadult egy nagy tehertől, szinte újjászületett. A vegyszeres, hashajtós béltisztítás többnyire levertséget, fáradtságot okoz, amely nehezen szűnik meg. A BREUSS-kúra alatt a FLORINA típusú elektromagnetikus készülék alkalmazása segíti a szervezet regenerálóképességének javulását, helyreállását. Csak a rákdaganat helyen, illetőleg annak 20 cm-es körzetében ne alkalmazzuk, illetve a metasztázisoknál (áttételek). Minden más betegségcsoportnál ajánlatos a rendszeres alkalmazása a tünetek gyors felszámolása, a fájdalmak leküzdése érdekében.
Nagyon ajánlom a kúra alatt valamelyik teában a kúra alatt a NEUROSAN nevű zeolitos nyomelemkészítmény alkalmazását. Mivel a kúra a fejérje megvonására épül és a NEUROSÁN nem tartalmaz fehérjét, alkalmazása nagyon hasznos, mert kivonja a kórokozó baktériumokat, gázokat, nitrátokat, a patogén elemeket a bélcsatomából. Aki korábban Béres cseppet szedett, azt se hagyja abba. Ezt is valamelyik (célszerűen a zsálya) teába kell belecsöpögtetni és fogyasztani.
Nem lehet azonban a kúrát gyümölcslével lefolytatni!, vagy keverni. Gyümölcslevek fogyasztása -az említett egyetlen esetet kivéve- a kúra alatt tilos!
BÖJTTÖRÉS, vagyis a böjt helyes befejezése a böjttel egyenrangú feladat. Az eredmény igen kétséges, sőt súlyos következményekkel jár, ha a böjt-törést helytelenül végezzük el, ezért az alábbi szabályokat gondosan és pontosan be kell tartani.
A BÖJTTÖRÉS (BEFEJEZÉS) SZABÁLYAI:
A böjt befejezését követő napokon nem szabad még visszatérni az étkezéshez, mivel az emésztőszervek teljesen elszoktak a munkától, képtelenek a feladataik elvégzésére. A szilárdabb táplálkozással való ismerkedés csak szigorúan a teljes fokozatosság elve alapján mehet végbe.
Az első napon 9-10 óra tájban együnk meg -a teljes rágás szabályait betartva, egy kisebb sárgarépát finomra reszelve és kivételesen kevés citromlét csepegtetve rá. Minden mokkáskanálnyi reszelt sárgarépát 30-40-szer kell megrágni! A böjt megtörése után is még hosszú ideig , de legalább egy hétig, minden étkezés előtt fogyasztani kell kevés zöklséglét és a teákat. 4-3 óra múlva elfogyaszthatunk kétszer ekkora mennyiségű sárgarépát, amelyre már egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt olajat is teszünk. Az estebédünkhöz felhasználhatunk pl. 2-3 marék frissen pattogatott kukoricát. Másnap már a reggeli répa után fogyaszthatunk délben egy evőkanálnyi 24 órán keresztül áztatott búzát, lassú tűzön enyhén főzve, feltéve, hogy a búza biodinamikus termesztésből származik, vagy hasonló módon elkészített kölest. Hasonló mennyiségben fogyaszthaló zab, búza¬vagy rozspehely, amelyet előbb sütőben ropogósra hevítünk. Vacsorára társulhat ehhez kevés zöldsaláta és gumószöldség is, de csak nyersen. A következő nap első étkezése már lehet valamilyen az évszaknak megfelelő friss gyümölcs, majd fél óra elteltével fogyaszthatunk gabonafélét-olajjal, pl. egy kis szelet olajos kenyeret, néhány szem olajos magot (dió, mandula, mogyoró, napraforgó), vagy ismét köleskását.
Általában tartsuk be azt a szabályt, minőségileg és mennyiségileg is, hogy csak akkor térjünk vissza a korábbi normális vegetárius étrendünkre, ha a rövidebb böjtkúra időtartamával azonos idő letelt, de a hosszabb böjtök esetén is a visszatérési idő legalább egy hét. Addig tartóztassuk meg magunkat, különösen a magas fehérjetartalmú táplálékoktól. Ez csak a mai szemmel nézve megtartóztatás, mivel a böjt alatt az egész emésztőrendszer megváltozik, de megváltozik az ízlés is: minden amit ezután eszünk sokkal jobban fog ízleni. Ragadjuk meg tehát az alkalmat és szoktassuk magunkat a helyes vegetárius étrendhez, amelyet akkor tartunk be igazán, ha nem sütünk-főzünk össze-vissza, főleg I nyerssel táplálkozunk, de abból is megelégszünk naponta 2-3 félével.
http://thaimasszazsinfo.5mp.eu/web.
——————
Hirdetés
Cékla
Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót- Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai “bőrgyógyászatban” mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is.
Főleg a Földközi tenger vidéken, és Közép-Európában honos, de ma megtalálható szerte a világban. A Görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. Hasonló célból használták a rómaiak is, lázas megbetegedés esetén.
Három féle répát ismerünk. A takarmányrépa fehéres színű. A cukorrépa kisebb, magas cukortartalommal. Az emberi étkezésben kisebb szerepe van. A céklarépa akkor jó, ha felényi mint az öklünk.
A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából. Gyökere húsos, leveses, sötét lila színű. Fölhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen saláták keverékének használjuk.
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat.
A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. Mint tudjuk, a szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához.
Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését. Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.
Azoknál az embereknél, akik kemoterápiás kezelésen estek át (a kezelés hatására romlik a vérkép), néhány hetes cékla lé kúra után jelentős javulás tapasztalható.
Céklalével tisztítókúrát is tarthatunk, rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulni fog, savtúltermelésből származó gyomorpanaszaink pedig megszűnnek. Mivel fogyasztásával elkerülhető a táplálék és a toxikus anyagok hosszas időzése a gyomorbélcsatornában, csökkenti az ebből eredő különböző betegségek kockázatát a máj, a belek működését, meggyorsítja a mérgek és a salakanyagok eltávolítását. Enyhe hashajtó hatása révén székrekedésben és aranyérben szenvedőknek ajánlható.
Az ajánlott dózis:
naponta 1 liter frissen préselt vagy centrifugált lé, három hónapon keresztül, megszakítás nélkül. (Ebben az esetben a céklát nem szabad megfőzni!)
Természetgyógyászok felhívják a figyelmet, hogy nem minden céklalé azonos minőségű.
A lékúrára alkalmas cékla biológiai termesztésű, ahol a talajt nem kezelték nitráttartalmú műtrágyával, s leveleit folyamatosan éri napfény. A földben lévő gyökérgumója magába szívja a talajban található értékes ásványi sókat: a kalciumot, foszfort, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet, ként, jódot, bórt, lítiumot, stronciumot.
Gyógyhatása:
A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között. Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával. Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk.
Erősítő hatású
Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak. Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét, mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen.
Májtisztító:
A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító. A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban. Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat.
Menstruációs zavarok esetén:
Naponta két három alkalommal egy-egy pohár cékla lé ajánlatos azoknak akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása, vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe. Érezhető a segítség azoknál a nőknél, akik panasszal lépnek a változó korba.
A cékla serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációt,aktiválja a vörösvérsejt képzést, támogatja a nyirokrendszer működését, vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert.
A várandós anyák is bátran fogyaszthatják, hiszen a gumó gazdag folsavban, amelynek megfelelő mennyiségű bevitele a magzat számára különösen fontos. A folsav a magzati fejlődés során, az agy és az idegrendszer működéséhez szükséges anyagok képződésében vesz részt. A terhesség korai szakaszában megfelelő pótlásával, több fejlődési rendellenesség (pl. nyitott gerinc) kialakulásának valószínűsége csökkenthető.
„Ismeretes, hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés növekszik. A cékla színező anyagai – pl. a betain glükozid – pótolja a rákos sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket. Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt meg, és ezzel 1000-1250 %-kal javítja a sejtek légzőképességét.”
Prof. dr. Török Szilveszterhttp://nepgyogyaszat.hu/
A céklalé jótékony hatásai a vérnyomás betegségre
Az amerikai Szív Szövetség folyóiratban jelent meg, hogy a céklalé bizony érzékelhetően csökkenti a vérnyomást magas vérnyomás betegségben szenvedők esetében! Ez a természetes “gyógyszer” nem egy gyógyszergyári termék sok mellékhatással, a legjelentősebb – és látványosabb – mellékhatás az narancssárga vizelet.
A kutatók azt találták, hogy azok a kísérleti személyek, akik ittak napi 2,5 dl céklalét, azoknál a vérnyomás átlagosan 10 Hgmm-el csökkent.A tudósok szerint ezt a hatást a céklalében található nitrát tartalom adja, ami a szervezetünkben nitritté, majd nitrogén-monoxiddá alakul, ami azután tágítja az ereket
A cékla kb. 0,2 g élelmi nitrátot tartalmazott, ami kb. akkora mennyiség, mint ami egy nagyobb tál spenótban vagy 2 sárgarépában is megtalálható. A kutatók meg voltak lepődve, hogy mennyire kis mennyiségű nitrát, milyen nagy hatást fejtett ki. Mint kiderült, a nitrogén oxid tágítja az ereket és gyorsítja a véráramlást.
A kísérletben részvevő 15 embernek 140 és 159 Hgmm közöt volt a szisztolés vérnyomása, nem volt más eü. problémájuk és nem szedtek vérnyomás gyógyszereket. A kísérleti alanyok 2,5 dl céklalét vagy azonos nitrát tartalmú vizet ittak, majd a vérnyomásukat megfigyelték a következő 24 órában.
A kutatást az Angol Szív Szövetség támogatta.
A céklalé további jótékony hatásai
A céklagumók intenzív színét a betain adja, amely tumorellenes hatású. A kemoterápián átesett páciensek vérképe jelentős javulást mutat néhány hetes céklalé-kúra után. Segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért sok helyen kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység és menstruációs zavarok esetén is.
Kiváló influenza és meghűlés elleni szer
Vérszegénység esetén jótékony
Vakbél irritáció esetén segíthet a cékla
Májbetegségek esetén a céklalé segít regenerálni a májat
Általános méregtelenítéshez is kiváló a céklalé
A hagyományos indiai gyógyászatban mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolják.
A cékla földben lévő gyökérgumója magába szívja a talajban található értékes ásványi sókat, kalciumot, foszfort, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet, ként, jódot, bórt, lítiumot, stronciumot és persze a nitrátokat is.
A lékúrára alkalmas cékla viszont kizárólag biotermesztésű lehet, amikor a talajt nem kezelik műtrágyával, és a növény leveleit folyamatosan éri napfény. A céklában található sok cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek.
Várandós kismamák is bátran fogyaszthatják. A gyógyhatását teljesen azonban csak nyersen fogyasztva fejti ki.
Rákmegelőző hatással bír, emellett serkenti a vérképződést vérszegénység esetén és az immunrendszer működését.
A céklában lévő betain segít a savhiány ellen, fokozza a zsír lebomlását a májban, cellulóztartalma pedig támogatja a bélműködést. A friss céklából készült lé hatékony kimerültség, vérszegénység és magas vérnyomás ellen.
http://jomagyar.hu/
Gyógyuljon a céklától
A céklában található ásványi anyagok közül bizonyított a kálium, a cink, a szelén jótékony hatása, de tartalmazza a C-, a H-, és a komplex B-vitaminokat, valamint az
A-vitamin elő anyagát is. Méregtelenítő és tisztító tulajdonságait nem csak a rákterápiában hasznosítják.
Segíti a szervezetet abban, hogy képes legyen megszabadulni a nehézfémektől, rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vér koleszterinszintje, ezért az érelmeszesedés megelőzésében is hatásos. A friss céklalé tisztító hatása következtében jól egészíti ki a reumaterápiát, mivel a gyulladásban lévő ízületekről segít eltávolítani a salakanyagokat. A friss és főtt cékla fogyasztása javítja az emésztést is. A klimax idején, rendszeres fogyasztása csökkenti az idegi feszültséget és a hőhullámok gyakoriságát.
A vérszegénységben szenvedőknek ajánlott a négy hetes céklakúra (naponta egy pohár nyers céklalé) de az immunrendszer erősítésére is kiválóan alkalmas. A céklalé-kúra nem terheli meg a szervezetet, nincs mellékhatása.
A kúrát 0,65 liter frissen préselt cékla levével kezdjük. Ezt a mennyiséget naponta többször kortyolgassuk, majd a második héten a napi adagot fél literre, a harmadik héten pedig 0,4 literre csökkentsük.
A fenntartó adag napi 0,25 liter. A kúra legrövidebb időtartama 1, leghosszabb időtartama 3 hónap.
A monda szerint Nagy Károly annyira bízott a cékla gyógyító erejében, hogy rendeletben tette közzé kötelező termesztését. E rendelet már rég hatályát vesztette, de nem lenne ildomos megfeledkezni a gyógynövénynek is méltán elfogadható cékláról.
Hirdetés