A 19 éves sogórnő le akar feküdni a vőlegénnyel – a férfi válasza felbecsülhetetlen!

Hirdetés


“Nagyon boldog ember voltam. Már több mint egy éve jártunk imádott barátnömmel és el is határoztuk, hogy összeházasodunk. Csak egy dolog aggasztott! A gönyörü szép húga… Jövendőbeli sógornőm 19 éves volt, nagyon szűk miniszoknyákban járt és legtöbbször melltartó nélkül.

Rendszeresen lehajolt mikor a közelemben volt, s így mindig csodálatos látvány tárult elém. Biztosan szándékos volt, mert sosem csinálta más előtt.

Egy napon, a hugica hívott és megkért, hogy menjek át leellenőrizni az esküvöi meghívókat. Egyedül volt mikor megérkeztem és azt suttogta, hogy olyan vágyat érez irántam, amit nem tudott leküzdeni.

Hirdetés



Azt mondta, szeretne velem szeretkezni, csak egyszer mielött megházasodom és elkötelezem magam a nővére mellett. Nos hát…. teljesen lesokkolt a dolog, s egy szót sem tudtam kinyögni.

Azt mondta: – Felmegyek a hálószobámba, és ha szeretnél még egy utolsó örült, vad kitörést, akkor gyere és tégy magadévá!” Meredten figyeltem, ahogy felmegy a lépcsőn. Mikor felért, lehúzta a bugyiját és ledobta rám a lépcsö aljára.

Hirdetés



Egy pillanatig ott álltam, majd megfordultam és kivágtattam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam, majd a kocsimhoz rohantam. Körös körül ott álldogált az egész jövendőbeli családom, mind tapsolva! Apósjelöltem könnyes szemekkel ölelt át és mondta: – Nagyon örülünk, hogy átmentél a kis tesztünkön! Nem is akarhatnánk nálad jobb férfit a lányunknak. Üdvözlünk a családban!” A történet tanulsága: Mindig a kocsiban tartsd az óvszert!”

Forrás: www.buzzblog.eu