A kávézás hat az öregedésre – tudósok és kutatók megdöbbentő eredményekre jutottak! Így hat a kávé az emberi testre!

Hirdetés


Soha nem várt hatása lehet a reggeli kávézásnak.

Egy új kutatás világíthat rá arra, hogy a kávéban lévő koffein nem csak a gyulladások mértékét képes csökkenteni a szervezetben, de ezzel együtt visszaszoríthatja, vagyis lassíthatja az öregedést.

Az új kutatási anyag csak nemrég jelent meg, és máris sok szakember erről beszél, és vitázik.

Az eredmények rendkívül meggyőzőek. A gyulladásos folyamatok globális szinten a szervezetben főleg az öregedés következtében jelennek meg az idő előrehaladtával. Azonban a koffein fogyasztásával ez csökken.

A Stanford Egyetem mikrobiológusa, Mark Davis szerint a különbség már napi egy-két csésze kávétól is jelentkezhet. A kutatók úgy gondolják, az eredmények megmagyarázhatják azokat a korábbi megfigyeléseket, melyek szerint a rendszeres kávéfogyasztók tovább élnek.

Hirdetés



Észrevették, a vizsgálat több szakaszában, hogy az idősekben akiket elemeztek, jóval magasabb volt a gyulladásos folyamatok száma, ám azoknál, akik rendszeresen kávét fogyasztottak, nem.

A szakértők megvizsgálták annak a nagyjából 100 embernek az adatait, akik egy nagyobb, az öregedéssel jelentkező változásokat elemző kutatásban vettek részt.

A tudósok az alanyok vérmintáit, személyes és családi kórtörténetét is ellenőrizték.

Egereket végzett kísérletekkel is igazolták később ezt az összefüggést. Vagyis a kávé valóban képes lassítani az öregedés egyes folyamatait, így megakadályozni a gyulladásokat.

Észrevették a vizsgálatok során, hogy egy bizonyos gén, az IL-1 felelős azért, hogy a szervezetben gyulladások alakuljanak ki. Ez csak azokban az emberekben volt nagy számban jelen, akik nem fogyasztottak koffeines italokat rendszeresen.

Hirdetés



Az eredmények alapján tehát a koffein jelentősen csökkentette a gyulladást okozó vegyületek hatását.

A kávéval tehát elméletben több öregkori betegséget lehetne szabályozni, kordában tartani, vagy akár visszaszorítani is, és alapvetően kedvezően hat a szervezetünkre.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

Hirdetés