A rendőrkutyát egyedül hagyták a kocsiban – 2,5 óra múlva az állat meghalt
Hirdetés
Shutterstock
Egyértelmű az, hogy sem kutyákat sem kisgyerekeket nem lehet a meleg nyári napokon a forró autóban hagyni még akkor sem, ha nyitva van az egyik ablak egy kicsit.
Sajnos ennek ellenére a rendőrségnek nagyon sokszor kell beavatkoznia úgy, hogy betöri a kocsi ablakát és így menti meg a benne ülő gyereket vagy háziállatot.
Sajnos az osztrák Ilz városában éppen a rendőrséggel történt hasonló eset. A redndőrök egy német juhászt hagytak a kocsiban és mikor két és fél óra után visszatértek hozzá, az állat már nem élt. A történetet a helyi Kronen Zeitung tette közzé.
Hirdetés
A jelentések szerint az 51 éves rendőr délelőtt 10 órakor parkolt le a kocsival egy árnyékos helyen. A kutya az autó csomagterében volt, mindkét ablak le volt húzva egy kicsit és a csomagtartó ajtaja is résnyire volt nyitva. Ennek ellenére a 7 éves német juhász megfulladt.
A rendőr elment a dolgára majd két és fél óra múlva visszatért. A kutya sajnos ekkor már nem élt. Az esetet még vizsgálják mert nem egyértelmű, hogy a kutya halálát a meleg okozta. Az esetet a bécsi Állatorvostudományi Egyetem munkatársai vizsgálják ki.
A bécsi rendőrség is foglalkozik az üggyel.
Igaz, hogy még nem tudjuk biztosan azt, hogy a meleg okozta a kutya halálát nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy ne hagynjunk sem gyereket sem kutyát a kocsiban a nagy melegben.
Azért osztjuk meg ezt a cikket, hogy ez ne történjen meg másokkal!
Forrás: csodalatos.co