Az apa érte megy a 6 éves lányáért az iskolába – majd a tanár meglátja a férfi nadrágját, és azonnal rájön, hogy mi történik
Hirdetés
Gyermekeink boldogságának, biztonságának és kényelmének biztosítása a legfontosabb küldetésünk az életben.
Ben Sowards-nak (Utah, USA), aki egy családapa, ezt az elméletet nem kell elmagyarázni. Amikor egy nap csörgött a telefon, felvette, és látta a kijelzőn, hogy az iskola hívja. Kiderült, hogy haza kell hozza a hat éves lányát.
Ben megtudta, hogy kislánya balesetet szenvedett, és így azonnal közbe lépett, és cselekedett.
Ben és lánya története egy évvel ezelőtt történt, de ismét megjelent a társadalmi médiában. Ha más nem, akkor egy olyan mese, amely emlékezteti az embereket, hogy mennyi mindent megváltoztathat egy kis gesztus.
A hatéves Valerie szerencsétlen balesetet szenvedett az iskolában, bepisilt. Ben tudta, hogy mindent meg kell tennie, hogy jobban érezze magát a kislánya. Tudta, hogy kellemetlen helyzet az iskolában, és így kitalált valamit, hogy a figyelmet önmagára terelje.
Nem gondolta, hogy a cselekedete felrobbantja a közösségi médiát, és briliáns látásmódjával felnyitja a világ szemét.
Hirdetés
Ben beugrott az autójába, hogy hazahozza a kis Valerie-t. Mielőtt ezt megtette volna, egy üveg vizet vett magához és ráöntötte azt a saját nadrágjára!
“Őszintén szólva, tudtam, hogy megalázó, de úgy gondoltam, ha meg tudom nevettetni a lányom, minden rendben lesz.” mondta Ben a Huffington Post-nak.
Miután leparkolt az iskolánál, első útja az igazgatói iroda volt, ahol a lánya várta. Amikor odaért, az első kérdése meglepte a lányát. Odahajolt mellé, és odasúgott, hogy megkérdezze, elkérheti-e az iskolatáskáját, hogy elrejtse a kínos balesetét.
A 6 éves lány meglepődött, amikor felnézett az apjára. Mit kell elrejtenie?
Felpillantott, és látta, hogy apja nadrágja is nedves.
Hirdetés
Valerie azonnal nyugodtabbnak érezte magát, miután meglátta az apja balesetét, emlékezik vissza Ben. Ezután magabiztosan elhagyták az iskolát, mosollyal az arcukon.
A világnak feltétlenül szüksége van több ilyen apára, mint Ben! Kérjük, oszd meg ezt a történetet a családoddal és a barátaiddal, ha egyetértesz – segíts nekünk tisztelettel adózni a csodálatosan ragyogó akciójához!
Forrás: tudnivalok.eu