Börtönbe rácsok mögé zárná a politikusokat és a papokat is Böjte Csaba!
Hirdetés
A ferences rendi szerzetes a Budapesti Fegyház és Börtönben látogatott meg elítélteket.
A szemlelek.blog.hu írta meg, hogy Böjte Csaba a „gyűjtőben” raboknak arról beszélt, hogy ‘mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a karácsony”. A ferences rendi szerzetes Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhozná egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárná egy cellába.
„Igen, minden egyes ember, ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy-egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára – írta Böjte Csaba.
Hirdetés