BOTRÁNY, ami velem történt!! Epeműtét helyett a vakbelemet távolították el! A műtétet elvégző orvos így próbálta kimagyarázni

Hirdetés


Már vagy nyolc éve szenvedtem epergörcsökkel. Időnként annyira rosszul voltam, hogy fájdalmamban összegörnyedve a falat kapartam. Olyankor bármit is csináltam, semmi sem használt.

Mindig is fenntartásaim voltak az orvosokkal szemben, ezért halogattam a műtétet, de végül orvosom hosszas győzködésének engedve, beleegyeztem.
Egy szerdai napon feküdtem be, másnapra készítettek elő a műtétre. Reggel bekötötték az infúziót, majd vártam a soromat. Végül egy műtős felszerelésbe öltözött férfi tolt a műtőbe.
A műtétet követő első viziten orvosom ennyit mondott: “Rendben vagyunk Kovács Úr, megszabadítottuk a fájó vakbelétől. Most már minden rendben lesz.”

Hirdetés



Ijedtségemben a fájdalomtól felszisszenve kapaszkodva felültem, és csak ennyi fért ki a számon: “Tessék?! De hát én epeműtétre érkeztem.”
Később kiderült, hogy a kórteremben velem szemben fekvő férfi vezetékneve is Kovács volt, akit azonnal meg kellett volna műteni a vakbelével. Szerencsétlen ember!
Az epémhez nem hagyom, hogy hozzányúljanak, inkább görcsöljön be újra, minthogy még egyszer átéljem ezt a szörnyűséget! Ami történt, az az egészségügy csődje! Soha többé nem megyek orvosi rendelő közelébe sem! Velem nem fognak szórakozni!

Ha lehet, osszák meg a történetem, hogy más ne járhasson így!

Forrás: anepszava.com