Tanulságos Archive

Latest Posts

Sas József drámai vallomása: ” Nem tudom meddig élek, de nyugodtabban halok meg, ha ezt még elmondhatom:

Sas József több mint másfél óra után fáradt el. Pihenőt kér, de van még egy kérése, amit teljesítünk. Kivételesen a riport végén nem Benyó Rita köszönt el a nézőktől, hanem ő mondta el dalban, hogyan is érzi magát. Íme a videóhoz

Így kell egy igazi nőnek válaszolni a férfiaknak!

Egy dühös asszony interneten közzétett válasza egy férfinak. Bravó! Milyen jól tette! Így kell egy igazi nőnek válaszolni a férfiaknak! Az internetet böngészve belebotlottam egy férfi által feltett kérdésbe, mely ekképpen hangzik: „Mire is lehetne szüksége a csajoknak az életben a

Ezt jelenti, ha valaki bal csuklóján meglátod a piros madzagot

Fogalmunk sem volt róla, mi a jelentése, ha valaki vörös fonalat visel a bal csuklóján. Ha figyelmesek vagyunk, sok ember, sőt gyerek csuklóján láthatunk vörös madzagot. Ez a szokás generációkról generációkra öröklődik. De mit is jelent valójában? Ez az ősi szokás

Ez a mai generáció semmit sem tud értékelni, sem a családját, sem a csapból folyó meleg vizet!

Kik is vagyunk mi? Kedves, szép, stílusos, mosolygós emberek, akiknek minden megadatott ahhoz, hogy boldogan éljenek, megvehetünk mindent amit csak szeretnénk, nem szenvedünk hiányt semmiben, nem úgy mint a múltbéli generációk. Mindezek mellett mégsem tudunk örülni, nem látjuk a lényeget és

Miért van az, hogy egyes emberek 60 évesen is fiatalok, mások pedig 23 évesen már öregek?

Semmi sem egyszerűbb annál, hogy valakinek megállapítsuk az életkorát, megnézzük a személyi igazolványát és máris tudunk az illető személyről minden adatot, de általában a hivatalos iratban szereplő életkor nem egyezik meg az illető személy biológiai életkorával sőt a pszichológiai életkorral sem.

Csernus elárulta, mi hiányzik a mai magyar nőkből:

Mikor az ismert pszichiáternek nekiszegezték a nem éppen könnyű kérdést: “mi hiányzik a mai magyar nőkből?”, nem teketóriázott sokat, egyből válaszolt: “A mai magyar nőkből a gerinc hiányzik. Nincs tartásuk, önbizalmuk, büszkeségük. Prostituálódnak a belső bizonytalanság miatt: azért, hogy megkapják a

A ma 74 éves Kovács Kati aggódó üzenete az embereknek: “Én egy olyan világot szeretnék nektek….

1944. október 25-én született Kovács Kati a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a 20. század egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb művésze. Az énekesnő jellegzetes erőteljes hangjáról, nagy hangterjedelméről és sokoldalúságáról is közismert. Ma a 74. születésnapján olyat tett, amit eddig még soha.

Bálint Gyuri bácsi félelme :”Ezért rokkan bele a legtöbb magyar, mire eléri a nyugdíj korhatárt:

Bálint Gyuri bácsi mindig őszinte ember volt és 99 évesen ki meri mondani a véleményét. A nyugdíjkorhatár emeléséről a következő félelmei vannak: “Nagyon elszomorít, hogy a kormány egyre feljebb emeli a nyugdíj korhatárt. 50 év felett már szinte nem találni az

TÖBB EZREN OSZTOTTÁK MEG: KÖNNYEKET CSAL MINDENKI SZEMÉBE AZ AZ ORBÁNNAK ÍRT DAL, AMIT KIVÁNDORLÓ FIATALOK ÍRTAK

Szebb napot, Elnök Úr! Itt minden régi-új… Játsszuk el, hogy éppen ez a hely, ahol igaz a szó. Semmi csel… Szív kell és tiszta fej-, hahó…billeg a hajó! Nem tudom látod-e még a sok járdán ülőt? Nem tudom érted-e még a

Popper Péter halála előtti utolsó üzenete! Tiszteljük meg azzal, hogy elolvassuk, mert minden szava IGAZ!

Popper Péter halála előtt nem sokkal ezt nyilatkozta: „Ez az egész családprobléma nagyon nehéz história – mondta a professzor. – Régen mindig volt a közelben egy nagymama vagy egy nagybácsi, akinek a vállán el lehetett sírni az embernek a baját. Ma