Ütős Archive

Latest Posts

Két pasi ül az asztalnál és elkezdik mondani mit csinálnának az előttük lévő szépséggel

Két pasi ül az asztalnál és elkezdik mondani mit csinálnának az előttük lévő szépséggel. A szőke nőnél betelik a pohár és kiosztja a férfiakat, hogy mit képzelnek magukról. Majd egy váratlan fordulat következik a történetben, nézzétek:  

Legközelebb ezt csinálom, ha valaki rááll a zebrára előttem

Sűrűn előfordul, hogy akkor is ráállnak az autóval a zebrára , amikor egyértelműen látják, hogy nem fognak tudni áthaladni rajta egy ideig. Ekkor a gyalogosnak meg kell megkerülnie az egész autót, vagy dönthet úgy, mint amit a következő videóban látni fogunk.

A baba megfogta a cica lábát, ami történik arra nincsenek szavak

A szülők kíváncsiak voltak, hogyan fog reagálni újonnan örökbefogadott macskájuk, amikor találkozik a kisbabával. Kamerát ragadtak és filmezni kezdtek, de amit láttak az őket is meglepte. A baba megfogta a cica lábát, majd az valami olyat tett, amire senki nem számított,

Nem fogod elhinni, mit csinál ez a kutya a wc-n!

Azt eddig is tudtuk, hogy sok mindent meglehet tanítani a kutyáknak, de azt hogy az illemhely használatra is, az már egészen elképesztő. A következő felvételen mégis ezt láthatjuk, a kutyus lehajtja a saját ülőkéjét majd illedelmes módon végzi el kis és

Szőke nő a benzinkútnál

A következő felvétel oroszországban készült, ahol két nő megállt a benzinkúton tankolni, de ez igencsak komoly kihivást jelentett számukra. A probléma ott kezdődik, hogy a másik oldali töltőpisztolyt húzták át, majd nem tudták azt a megfelelő helyre bedugni. Mikor már sikerült

A nő megbosszulja, hogy elvették tőle parkolóhelyét!

Édes a bosszú, tartja a mondás! Ebben a videóban, amit most mutatunk Nektek, láthattok a mondásra egy nagyon cseles példát! A piros kocsival parkolni próbáló nőt megelőzi valaki a helyszerzésben… Elég gerinctelen húzás ez, és a hölgy nem is hagyja következmény

A világ legnagyobb és legmodernebb luxushajója

Bemutatjuk a “Quantum of the Seas” az egyik legnagyobb óceánjáró luxushajót a világon. De nem csak a nagysága miatt elképesztő, hanem a benne található futurisztikus kialakítás miatt is. Csak, hogy pár forradalami dolgot említsünk, megtalálható benne pl. mászófal, szörfszimulátor, ejtőernyő szimulátor

5 medvebocs és az anyjuk meglátogatta egy család kerti medencéjét

A nagy nyári melegben az állatok is keresik a hűsölési lehetőséget, és legjobb erre megmártózni a vízben. Így történt meg az, hogy egy család hátsó kertjében lévő medencét meglátogatta 5 medvebocs az anyjuk kíséretében. A medvék azonnal beugrottak a hűsítő vízbe,

A nő egy vad állatot talált a konyhájában, a legrosszabb döntést hozta…

A nő kiment a konyhába, amikor megpillantott egy kis hiúzt. Ekkor kamerát ragadott és a legrosszabb dolgot tette amit lehetne, közel ment az állathoz, hogy jobb felvételt készítsen róla. A dühös állat hangosan kurrogni és fújolni kezdett, majd lápaival csapni. A

A nő meglátott egy cápát a medencében, majd puszta kézzel dobta ki onnan

Az ausztrál nő nő úszni kezdett egy sziklamedencében, amikor megpillantott egy cápát. De ahelyett, hogy kirohant volna a vízből elkapta az állatot és egy kis birkózás után kidobta a medencéből. Az ingatlanügynökként dolgozó nőt azóta “cápa verőnek” becézik munkatársai.   PEAK