Csodálatos híreket és fotókat kaptunk a hajdúszoboszlói félárva Mira,Milán és Léna babákról!Köszöntsük őket sok-sok szeretettel!

Hirdetés

DÖBBENETESEN SZÉPEK AZ ORSZÁG “HÁRMASIKREI” Léna (6.5 kg) Mira (5.7kg) és Milán (7.6 kg) egészségesek, bazsalygósak, jókedvűek és jó étvágyuk van. A súlyuk a koruknak megfelelően gyarapszik, bár Mirusé kicsit eltér a testvéreitől, de a szakemberek szerint ez a korelőzmények figyelembevétele alapján (koraszülöttek a kicsik és Mira született a legkisebb súllyal) teljesen normális, sőt!

Hirdetés



Hirdetés



Az oltásokat rendkívül jól tolerálják és az éjszaka folyamán is mind a három apró talpú alszik mint a bunda. Milánka pl. már segítséggel állni is tud. Hét hónaposak és hatalmas szemekkel csodálnak rá minden dologra, ahogy az a fotókon is látszik 🤗 A család összes tagja továbbra is igyekszik segíteni mindenben Fábián Tamás apukának, aki jó apuka. Nappal az otthonuk megtelik gyerekzsivajjal, de éjszaka mind a három apró csoda hagyja aludni a ház lakóit 😇
A családfő gondos megfontolás után úgy döntött, hogy a lakásépítés költséghatékonyabb és praktikusabb is mint a vásárlás a család esetében. Ennek folyamata zajlik jelenleg. Természetesen ahogy lehet mi újra jelentkezünk a kicsikkel kapcsolatban. ❤️Kérünk oszd meg ismerőseiddel is a csodás hírt és fotókat!

Forrás: www.kaprazatos.club