Egy katolikus pap, egy protestáns lelkész és egy rabbi vitatkoznak

Hirdetés

Egy katolikus pap, egy protestáns lelkész és egy rabbi vitatkoznak, hogy melyikük a jobb hittérítő. Mindegyik meséli a csodásabbnál csodásabb eseteit, míg végül elhatározzák, hogy egy döntő próbát tesznek: az közülük a legjobb hittérítő, aki egy medvét meg tud téríteni a saját vallására.
Két nap múlva a katolikus pap felhívja a másik kettőt, hogy jöjjenek el hozzá. A templomkertben mutat nekik egy medvét és büszkén meséli:
– Elmentem az erdőbe, és addig mentem, amíg rá nem találtam a medvére. Mikor észrevett, morogva elindult felém, de én elkezdtem felolvasni neki a Bibliából, erre kissé lehiggadt, és körülszimatolt. Behintettem szentelt vízzel és ettől olyan kezes lett, mint a bárány. Haza is hoztam a hívek épülésére!
A másik két pap elgondolkodik a hallottakon. Három nap múlva a protestáns lelkész hívja fel a többieket, hogy látogassák meg. Amikor belépnek az imaházba, földbe gyökerezik a lábuk: egy hatalmas medve ücsörög a padban és ájtatos képpel hallgatja a zsoltárokat. A lelkész elmeséli a történetét:
– Én is kerestem egy medvét az erdőben. Mikor meglátott, bömbölve rohant rám. Én nem mozdultam, hanem tekintetemet az égre függesztve zsoltárokat kezdtem énekelni. Erre a fenevad leheveredett a lábam elé és úgy hallgatta a szent énekeket, majd hazáig követett és azóta itt él az imaházban!
Csodálkozik a másik kettő, aztán csöndesen elmennek. Eltelik egy hét, mikor a katolikus és a protestáns pap telefonhívást kap a helyi kórház orvosától, hogy sürgősen látogassák meg a rabbit. Bemennek, és elhűlve látják, hogy a rabbi eszméletlenül fekszik a kórházi ágyon, tetőtől talpig be van kötözve, keze-lába gipszben és több infúzió csöpög a karjába. Csöndesen topognak az ágya mellett, amikor is a rabbi kinyitja a szemét, és suttogva megszólal:
– Hát igen, a medve… Nos, azt hiszem… talán mégsem volt jó ötlet a megtérítését körülmetéléssel kezdeni…