Félelmükben bepisiltek azok a kisgyerekek, akiket a Rendőrök üldöztek ok nélkül.De ez még semmi, EZ történt utána.
Hirdetés
Tisztelt Miniszterelnök Úr,Tisztelt Gyám Hivatal,Tisztelt Szolnoki Törvényszék!
Nagy Gabriella és 3 kiskorú gyermeke ügyében írok Önöknek!A Szolnoki Törvényszék 2018 júniusában hozott ítéletében – jogerősen – megvonta az anya szülői felügyeleti jogát, és a hat-, a nyolc, valamint a tízéves gyermekeket az apánál – aki az egyik nagy biztosítótársaság felsővezetője – helyezte el, az indokolás szerint azért, mert Gabriella az apa ellen nevelte a kicsiket, nem készítette fel őket a kapcsolattartásokra. Azt a törvényszék nem vizsgálta: a gyerekek miért nem akarnak az apjukkal együtt lenni, miért „borulnak ki”, miért sírnak, amikor a férfi értük megy.
Gabriella büntetőfeljelentést tett a Jászberényi Rendőrkapitányságon, mivel felmerült annak gyanúja, hogy az apa szexuálisan bántalmazta két gyermekét, amit 3, azaz HÁROM pszichológusi szakvélemény támasztott alá. Az asszony ezért – és mert az apa más vonatkozásban is rosszul bánt a kicsikkel – nem tett eleget a bírósági ítéletnek, nem adta át a gyermekeket az erre megszabott határidőn belül. A rendőrség elrendelte a két kislány és a kisfiú körözését. Miközben az abúzus tárgyában tett feljelentést jogerősen elutasította.
Hirdetés
Tegnap, 15 óra körül, hét rendőrautóval egyenruhások érkeztek Gabriella testvérének ingatlanához. A gyermekek éppen a lovakat gondozták.„Legalább húsz rendőr pillanatok alatt megszállt bennünket, a három gyerek háromfelé szaladt, a legkisebbet, aki kevésbé tudott futni, három nagydarab rendőr és egy nő szabályosan a földre teperte, és nem akarták engedni, hogy a sikítozó, síró kislányt ölbe vegyen és megvigasztaljam” – elevenítette fel az eseményeket a gyermekek nagymamája.
„A kicsi bepisilt ijedtében, a rendőrök nem hagyták, hogy a pisiben ázó gyereket elvigyem átöltözni, Órákon át a szabadban, a földön ültem vele, egy takarót tudtam köré tekerni, amit a kocsiból vettem ki. A nagyobbik kislányt kilométereken keresztül üldözték, amíg a megfáradt gyereket meg tudták fogni, aki addigra már szintén bepisilt félelmében.”A kisfiú a közelben bújt el, ő is összepisilte magát az ijedtségtől, remegve várta, mi fog történni, de amikor látta, hogy a kistestvéreit – mint az elvetemült bűnözőket – elfogták a „kemény” rendőrök, előjött a rejtekhelyéről és „megadta magát”.
„Azt mondta nekem a helyszíni parancsnok, hogy nyugodjak meg, a gyerekeket akaratuk ellenére nem lehet elvinni. Ennek ellenére később – szó szerint – betuszkoltak egy rendőrautóba, a karomon a hatéves kislányommal, és bevittek a rendőrkapitányságra. Egyébként olyan jelenetek játszódtak le a tanyán, amilyeneket csak a legvadabb gengszterfilmekben látni. A rendőrök úgy viselkedtek, mintha sorozatgyilkosokat kellett volna elfogniuk. Brutálisak voltak! Kegyetlenek!” – magyarázta Gabriella.A Jászberényi Rendőrkapitányságon aztán végképp elszabadult a pokol.
Hirdetés
„Az unokám rosszul lett, befulladt, kruppos roham tört rá a félelemtől. Felhívtam a feleségemet, hogy azonnal hozzon gyógyszert, ami rövid időn belül meg is érkezett, de a rendőrök nem engedték be a páromat, és azt sem tették lehetővé, hogy a gyógyszer eljusson a kisfiúhoz” – mondta a nagypapa, akit a rendőrök szintén bevittek a kapitányságra.
„Egy idő után ordítani kezdtem, hogy hívjanak mentőt Attilához, mert meg fog fulladni. Erre berontott az irodába a rendőrkapitány, azt üvöltve, hogy „vessünk már véget ennek az egésznek!”, erőszakkal lefejtette a karomban lévő két kicsi kezeit a nyakamról, nagyon durva volt, majd lelöktek a földre, a fejemet belenyomták a padlóba, a rendőrkapitány – aki azt ordította, hogy én beszéltem rá a kisfiút, hogy legyen rosszul – durván beletérdelt a derekamba, hiába kértem, hogy ne tegye, mert gerincsérvem van. Hátrafeszítették a kezeimet, megbilincseltek, majd a földön húzva kivonszoltak a folyosóra, a lépcsőn keresztül pedig az emeletre. Mindezt végig nézték a gyerekek. Leültettek egy székre, négy rendőr őrzött órákon át. Végül készítettek egy jegyzőkönyvet, majd szabályosan kilöktek a kapitányság épületéből.” mesélte Gabriella édesapja.
Hirdetés