Férje megcsalta és kirakta közös lakásukból. Elképesztő, amit a feleség ezután tett!
37 év házasság után azon kaptam a férjem, hogy a 25 éves titkárnőjével csal engem. Mihály új szeretője a lakásunkba akart költözni, abba a lakásba, amit a férjemmel közösen vettünk, és ami több mint egy millió dollárt ér. Mivel a férjemet jobb ügyvédek képviselték, sikerült megnyernie a pert. Három napot adott, hogy elköltözzek a lakásból. Lemondtam a részemről és úgy döntöttem, új fejezetet kezdek az életemben. Nem szenvedtem, ezért a férfiért egy könnyet sem tudtam ejteni.Első nap megpróbáltam bedobozolni holmimat, másnap pedig béreltem egy teherautót, hogy elhordja a dolgaimat. Harmadik nap úgy döntöttem, hogy utoljára megvacsorázom a házamban. Úgyhogy igényesen megterítettem az asztalt, gyújtottam pár illatos gyertyát, háttérzenét raktam és garnélarákkal, kaviárral és a legdrágább pezsgővel kényeztettem magam.
Miután végeztem, körbementem a szobákban és az összes megmaradt rákot és kaviárt a függönyrudakba tömködtem. Kitakarítottam a konyhát és elmentem…
Továbbra is tartottam a kapcsolatot Andreával, a házvezetőnkkel – aki már 10 éve jó barátom. Ő mindenről beszámolt, ami a távozásom után történt.
Semmi sem használt. A szag továbbra is áradt, már senki nem jött hozzájuk és Andrea is beadta felmondását. Végül már ők sem bírták elviselni a borzasztó szagot, ezért úgy döntöttek, elköltöznek. Pár nap múlva megtudtam, hogy árulják a házat. Miután egy hónap után sem találtak rá vevőt, a lakás árát a felére csökkentették. Az ingatlanügynökök sem tudtak segíteni, senki nem vette meg a házat. Utolsó elkeseredésükben hatalmas kölcsönt vettek fel egy új lakásra.
Meglepetésemre (azt vártam, hogy sokat fog rajta gondolkodni), azonnal beleegyezett az ajánlatomba. Szinte ingyen adta el nekem a házat.
Egy héttel később boldogan néztem, amint a munkások kihordják a volt férjem és barátnője holmijait a házból, az új lakásukba. Túlságos mohóságuk által vezérelve a függönyrudakat is magukkal vitték…
Forrás: aktivblog.net