Kukába dobtak, megbélyegeztek csak azért mert roma vagyok. De én nem adtam fel és megszeretném mutatni hol tartok most kedves Magyarok!

Sziasztok. “Roma vagyok. Utálom ezt. És nagyon sokszor éreztem ennek a hátrányát.

Megértem, hogy úgy gondolkoznak egyesek, ahogy. Ugyanis nagyon sokan vannak közöttünk, akik lopnak, csalnak, hazudnak. Viszont nagyon sokan vannak a becsületes, tehetséges romák is, csak őket nem fogadják el a magyarok…

És ezért sokkal, de sokkal nehezebb nekünk. Nem értem, miért vagyok én is megbélyegezve mások bűnei miatt. Három évig voltam munkanélküli, borzasztó volt. Sokszor csak azért nem vettek fel, mert roma vagyok.

De most végre sikerült, elvégeztem egy csontozómunkás tanfolyamot a Picknél, s dolgozhatom is a gyárban. Ott nem számít a bőröm színe, csak az, hogyan végzem a munkámat.”

Tizennyolc évesen tudta meg, erős tüdejének köszönheti egyáltalán, hogy életben van: ugyanis csecsemőként egy kukában találtak meg, ahol keservesen sírt. Intézetekben, nevelőszülőknél lakott. Kipróbálta a füvet, és megpróbálta a halált is. Hatszor sem sikerült az öngyilkossági kísérlet. Hajléktalanszállón lakik, viszont végre van állása: csontozómunkás a Picknél. A figyelmet magára azonban a rajzaival hívta, hívja föl.

Carlos, ahogy ezeket a rajzokat szignózza ekkor, rajzolás közben érzi magát igazán szabadnak.

Abban bízik, egyszer eljön a nap, amikor csak ezekkel foglalkozhat. Tiszta szívünkből kívánjuk,hogy minden álma váljon valóra!

Gratulálunk és kitartást a további életében!

Forrás: delmagyar.hu