Napi tíz órányi munkára lehet majd kötelezni a dolgozókat?

Hirdetés

Megszólaltak a pártok azzal kapcsolatban, hogy a kormány 250-ről 400 órára emelné az elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét – írja az MTI.
A fideszes Szathmáry Kristóf és Kósa Lajos olyan módosító indítványt nyújtott be a munka törvénykönyvéhez, ami lehetővé tenné a sokkal több túlóra elrendelésének lehetőségét.

Az LMP szerint a kormány számára a multinacionális cégek profitja fontosabb a munkavállalók érdekeinél. Csárdi Antal az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, hogy ezzel “csúsztatva, bújtatva” bevezetnék a heti hatnapos munkahetet. Európai uniós összehasonlításban már most is a magyar munkavállalók dolgoznak a legtöbbet, miközben a magas munkaterheléshez méltatlanul alacsony fizetések társulnak – jelentette ki.

Hirdetés



A frakcióvezető-helyettes azt a kérdést címezte az indítványt jegyző fideszes politikusokhoz, hogy kiket képviselnek: azokat az embereket, akik megválasztották őket, vagy a német multinacionális cégeket? A javaslat ugyanis azt mutatja, hogy a két képviselő szembefordul a választóival és a multinacionális cégek profitszerző képességét növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságának árán – mondta.

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a Fideszt, hogy vonják vissza azt a törvényjavaslatot. Nemes Gábor a DK szakpolitikusa kiemelte, hogy ha a mostani javaslatot elfogadják, akkor napi tíz órányi munkára lehet majd kötelezni a dolgozókat. A túlórák száma pedig évente akár tíz hetet is kitehet – tette hozzá. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a “szakmaiatlan, megalapozatlan” javaslatról a kormánypártok senkivel nem egyeztettek.

Hirdetés



Nemes Gábor arra is kitért, hogy a módosító indítvány alapján a munkaidőkeret elszámolása három évre emelkedik, ezért nem lehet tudni, hogy a korábbi esztendőkben végzett túlmunkát milyen alapbérből számolják majd ki. A politikus szerint az is kérdéses, hogy a javaslat összhangban van-e az uniós irányelvekkel.

A Fidesz úgy reagált az ellenzéki visszhangra, hogy ők csak szeretnék lebontani a bürokratikus akadályokat, azok előtt, akik többet szeretnének dolgozni és keresni.

MTI

Hirdetés