Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a kocsonyát és még kutya baja nem volt tőle!Figyeld mit írnak róla.

Hirdetés

Eddig is szerettem a kocsonyát, de most leesett az állam, hogy ezt megtudtam!

Mindenki imádja a kocsonyát, és most kiderült, nagyon egészséges ez a téli kedvenc étel.

Amikor húst fogyasztunk, a test általában túlságosan leterhelődik, nehezen tudja egyszerre feldolgozni, és megemészteni a zsírt és a fehérjét. Ezért van az, hogy közvetlenül a húsevés után nehéznek, érezzük a gyomrot, legszívesebben ledőlnénk. Ilyenkor a test rengeteg energiát kell fektessen abba, hogy lebontsa a húst.

A szakemberek szerint sokkal egészségesebb, ha a sertést kocsonya formájában esszük, hiszen fele annyit kell küzdjön vele a gyomor, és az emésztőszervek. Régen úgy tartották, hogy a kocsonya túl nehéz, és nem egészséges, azonban mára ez a szemlélet megváltozott.

Hirdetés



A dietetikusok szerint a kocsonya nagyon gazdag könnyen emészthető aminosavakban. Éppen ezért nagyon hasznosak lehetnek a kozmetikaiparban is, hiszen kiváló regeneráló hatással rendelkeznek. A konyoa fogyasztása szépíti a bőrt a magas kollagéntartalma miatt.

A kocsonya lizintartalma folytán erősíti az immunrendszert, C-vitamin tartalma miatt pedig elősegíti a benne található kollagén felszívódását, és újratermelődését, így nagyon jót tesz a haj, a bőr, és a köröm egészségének is.

A tökéletes kocsonya titka a kioldódó zselés anyagban, a zselatinban rejlik, Ehhez sok csontot kell belefőzni. A bőr, a fül, és a köröm szintén magas zselatin tartalmú. A kocsonyát ehetjük egy nagy adag salátával, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen. -szupertanacsokblog.hu

Legfinomabb húsvéti kocsonya recept:

Amíg még tart a tél, főzzünk kocsonyát, mert finom és ha néhány szabályt betartunk, akkor nem is macerás az elkészítése és szép tiszta kocsonyánk fő. Nos, kocsonyakészítésnél az első szabály, hogy perzselt sertéskörömből készítsük, mert ennek lesz jó az íze. Sajnos, ilyet már nálunk is csak elvétve lehet találni, ezért én a körmöket mielőtt megmosnám mindig megpirítom kissé a gáztűzhely lángjánál. Ezután bő langyos vízben késsel és dörzsivel alaposan lekaparom a megpörkölődött részeket és több léből megmosom a körmöket. Ezután hideg vízben teszem oda főni, amikor felforrt az első levét elöntöm, újra hideg vizet töltök rá és lassú tűznél felforralom – mennyiségtől függően ez eltarthat akár 2-3 óráig is. Ha felforrt, az edényt legkisebb csigára teszem, és csendesre állítom a lángot, hogy csak épp gyöngyözzön a kocsonya, közben az elején többször is leszedem a habját, illetve fűszerezem. Mindezt este végzem, aztán lefekszem és mivel koránkelő típus vagyok, hajnali ötkor kelek és tányérokba szűröm a kocsonyát. Estére szépen meg is dermed és fogyasztható is. Most pedig következzen a receptleírás.

Hozzávalók: 3-4 kg sertésköröm, 1 jó húsos csülök, 1 nagy fej fokhagyma vagy két kisebb + 4-5 cikk a tálaláshoz, 1 fej hagyma, kb. 20-25 szem bors, só, ízlés szerint.

Hirdetés



Elkészítése: A körmöket és a csülköt alaposan megmossuk, majd annyi vízben, amennyi épp ellepi feltesszük főni. Ha felforrt, az első fővőlevet elöntjük, majd feltöltjük annyi vízzel, amennyi bő tenyérnyivel ellepi a húst. Lassú tűznél felforraljuk, a keletkező habját több rendben leszedjük, hozzáadjuk a megtisztított fokhagymát és a hagymát, valamint a borsot és megsózzuk. Figyeljünk a sózásra, mert a fedetlen edényben leapad a víz és sóssá válhat a kocsonya. Ezután a lángot takarékra állítva, hogy csak épp gyöngyözzön a kocsonya, nyolc órán át főzzük, majd leszűrjük a levét. Miután a hús annyira meghűlt, hogy kézzel könnyedén dolgozhatunk vele, kiszedünk belőle minden apró csontocskát, a húsokat pedig tányérokban, tálacskákban szépen elrendezzük. A tányérok, tálacskák aljára tegyünk kevés zúzott fokhagymát, mert ettől csak finomabb lesz. A leszűrt levet zsírtalanítjuk, majd rátöltjük a húsokra és hagyjuk dermedni. Miután megdermedt, megszórjuk pirospaprikával és ecetes lilahagymával, sonkahagymával tálaljuk.

Forrás: fakanalforgato.blogspot.hu