Sissi, a magyarok királynéja egész életében harcolt az anyósával, a gyermekeiért kellett megküzdenie! Olyat talált ki, amitől még Ferenc József lélegzete is elakadt!

Hirdetés

Sissi, a magyarok királynéja egész életében harcolt az anyósával, a gyermekeiért kellett megküzdenie! Olyat talált ki, amitől még Ferenc József lélegzete is elakadt!

Harcolt anyósával gyermekeiért Sissi és olyat talált ki, amit még férje is meglepetten fogadottA császár és Erzsébet királyné ezen a ponton ütköztek.

Sissi 180 éve született , december 24-én. Alig 16 éves volt, amikor felesége lett Ferenc Józsefnek. 20 esztendősen már két gyermeknek adott életet.. Anyósa, Zsófia főhercegasszony úgy döntött, hogy majd ő felügyeli a gyermekek nevelését, ettől kezdve Sissi alig láthatta kislányait, sőt több termen kellett átgyalogolnia, mire a gyerekek szobáihoz ért, ott pedig állandón a gyermekek gondozóival találta szembe magát. Valósággal csak mint látogató lehetett együtt saját lányainál.

Hirdetés



Ekkor még fiatal, éretlen, félénk asszony volt, Sissi, aki nem tudta kiharcolni, hogy a gyermekeivel ő foglalkozhasson. Sokkal később, Rudolf fia olyan kemény, katonai nevelést kapott, amitől az akkor már bátor és kemény Sissi végre meg tudta tenni azt, amit évekkel azelőtt szeretett volna. 1865-ben,alig 28 évesen, kivívta, hogy a gyermekek teljes felügyeleti jogát rá ruházza a férje, a császár. Többek között elérte az önrendelkezés jogát is, ami azt jelentette, hogy saját maga dönthetett arról, hogy mikor és hol tartózkodik. Ferenc József pedig dicséretére mondva. nagyon komolyan vette ezeket a megállapodásokat és tartotta is magát hozzájuk egész életében. Így történt, hogy Sissi végre maga gondoskodhatott a gyermekeiről.

Fotó : wikipedia.org

Forrás: hirozon.info

Hirdetés