Tegnap kísérték utolsó útjára a fiatal borászt Havasi Csabát, akivel Ilyen kegyetlen módon végzett két roma férfi…Nyugodjon békében! Őszinte részvétünk a családnak, osztozunk mély fájdalmukban!

Hirdetés

Mint az köztudott, szeptember 8-án, szombatra virradó éjszaka történt a tragédia, amikor két társaság szólalkozott össze Badacsonyban, amit verekedés követett. Havasi Csaba füredi borász, a verekedésben életét vesztette. Barátnője végignézte az egészet. A konfliktus úgy indult, hogy egy társaság beszélgetett a parkolóban, ahova egy autó a behajtani tilos tábla ellenére be akart menni és pont oda szándékozott állni, ahol a fiatal csapat volt. Összeszólalkoztak, majd kiszállt a kocsiból két férfi és ütni kezdték a társaság egyik tagját, állítólag mikor az már a földre került, akkor is rugdosták tovább, egészen addig, amíg mozgott. Amikor észrevették, hogy mozdulatlan az áldozat, el akartak menekülni, de a biztonságiak próbálták megállítani őket, ezért nekihajtottak egy oszlopnak és az árokba csúsztak. Az áldozatot próbálták újraéleszteni, sikertelenül. A rendőrség azóta a két gyanúsított letartóztatta.
Havasi Csabától szeptember 22-én vettek végső búcsút Zánkán.

Hirdetés



Havasi Csaba 37 éves volt..

Nyugodj békében! Őszinte részvétünk a családnak, osztozunk mély fájdalmukban! Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!