41 évig tanított, most utcára került a nyugdíjas tanárnő – Így segíthet neki Ön is

Hirdetés

Budapest — Pár hét leforgása alatt utcára került Orosz Mariann (60), aki több mint 41 évig szolgálta a budapesti nebulókat.

A nyugdíjas pedagógus 10 éve vett fel 4 és fél millió forint svájcifrank-alapú, szabad felhasználású jelzáloghitelt, hogy azzal egészítse ki csekély tanári fizetését. Mint sokan mások, a válság beköszöntével ő sem bírt lépést tartani az egyre növekvő törlesztőrészletekkel, az idei évre pedig teljesen kilátástalanná vált helyzete.

– 2008-ban 4 és fél millió forint hitelt vettem fel. Két évvel később jött a hideg zuhany: 3 millió forintot ugyan visszafizettem, de hátravan még 8 millió – mondta keserűen Mariann. A tanárnő elmondta, hogy végzetétől akkor a barátai és kollégái mentették meg, hiszen volt olyan, hogy amint megkapta tanári fizetését, máris leemelték a számlájáról majdnem az egészet.

Hirdetés



Idén nyáron érte ugyanakkor a legnagyobb baj: az eladósodása miatt júniusban kilakoltatták. – Június 25-e volt a végső leszámolás, de hisztéria nélkül, emelt fővel hagytam ott a lakást. Nem volt olyan költség, amit meg tudtam volna fizetni, mennem kellett, és senki nem törődött a rengeteg tanári évvel vagy azzal, hogy nincs hova mennem – fűzte hozzá a tanárnő, aki harmadik gerincműtéte előtt áll, 13 éves kutyáját pedig fájó szívvel kellett a kollégájára bíznia. Most egy barátjánál lakik a fővárosban, de itt is csak augusztus végéig maradhat.

– Egy pici helyiségben alszom, a napom nagy részét pedig nyugdíjasotthonban töltöm. Esténként négy órában mosogatást vállaltam, hogy legalább egy kicsit kompenzáljam a nyugdíjam. Nyár végén újra tovább kell lépnem, épp most is szobát keresek – folytatta történetét Mariann, akit még ekkor is átvertek. Megállapodott egy nővel Budapesten, ám a lakástulajdonos csak a kauciót vette át, s eltűnt.

Korábban Facebook-oldalán kért segítséget: annyi ledolgozott év után egykori tanulói és a szülők segítségében bízott. – Egy pillanatig nem gondoltam, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök. Ráadásul két hónap eltelt a kilakoltatás óta, és most sem tudom azt mondani, hogy minden rendben. Ezért kérem az ismerőseim segítségét, mert másképp nem tudom megoldani – csuklott el Mariann hangja.

Hirdetés



Ha módjában áll, ön is segíthet a Sberbank 14100309-18429649-01000000 számú bankszámlára utalva.

Rengeteg a bedőlt hitel

Ezrével lakoltatják ki a bedőlt hiteleseket: májusban letelt a kilakoltatási moratórium, azóta összesen 1355 embert lakoltattak ki – válaszolta a napokban az igazságügyi tárca egy képviselői kérdésre. A témában jártas szakember szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa: havonta körülbelül 10 ezer embernek kell szándéka ellenére elhagynia otthonát, miközben további csaknem 400 ezer embert fenyeget ugyanez a veszély.

Forrás: www.blikk.hu

Hirdetés