Ütős Archive

Latest Posts

Műtét helyett hazaküldték – Március 2-ára kapott előjegyzést, elsején azonban azt mondták, elkésett

Megdöbbentő történetről számolt be Vinkovics Sándor iváni nyugdíjas. A debreceni kórháztól írásban kapott sérvműtéti előjegyzést március 2-ára, de odaérkezésekor, március elsején közölték vele: elkésett a műtétről, mehet haza. Hiába reklamált. – Tavaly ősszel megállapították, hogy a hasfali sérvem műtétet igényel, ehhez

A orvosok azt mondták nem éli túl.. és 13 hónappal később Ő maga a csoda! Figyelem megrázó felvételek!

A babák első születésnapja családjuk körében mindig különleges, ám Jaxon számára egyben győzelem és bizonyíték arra hogy Isten a legnagyobb csatákat a legerősebb harcosoknak adja. A kis Jaxon egy ritka neurológia rendellenességgel jött a világra melynek következtében koponyájának és agyának egy

Férje megcsalta és kirakta közös lakásukból. Elképesztő, amit a feleség ezután tett!

37 év házasság után azon kaptam a férjem, hogy a 25 éves titkárnőjével csal engem. Mihály új szeretője a lakásunkba akart költözni, abba a lakásba, amit a férjemmel közösen vettünk, és ami több mint egy millió dollárt ér. Mivel a férjemet

Csodálatos videó, amin az anyuka először tartja kezében, 3 és fél hónapos, koraszülött babáját

9 hónap, 40 hét. Átlagosan ennyi idő alatt fejlődik ki egy kisbaba édesanyja pocakjában, mielőtt világra jönne. Ez sok nő számára a világ legcsodálatosabb érzése, időszaka, hiszen a sajátjukon kívül még egy másik kisember szíve is bennük dobog. Mikor megszületik, a

Egy óriási, zöld tűzgolyó lángolt Thaiföld fölött, és egy csomó embernek sikerült videót készítenie róla…

Rendkívül intenzív ám oly annyira rövid égi jelenség volt megfigyelhető Tájföldön 2015 november 2.-án. A zöld fényvillanás pillanatokig olyan erőteljes volt hogy nappali fénnyel árasztotta el az eget. Csillagászok szerint valószínűleg egy ártalmatlan “tűzgolyó” lehetett a hullócsillag, ami semmilyen veszélyt nem