Tegnap meg akartam hívni egy tál levesre ezt a hajléktalan férfit, de az étteremből kidobtak minket…Ezután zokogva éltem át életem legszebb történetét!

Hirdetés

Tegnap karácsonyi nagy bevásárláson voltam. Általában utálok bevásárolni, ma sem volt ez másképp. Amikor végeztem, a bevásárlókocsit tolom az autómhoz és egy hajléktalan jön felém. Megkérdezte adnék-e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni. Ellenkezdte mondani, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Mondtam értse meg, hogy amíg ott vagyok őt nem érheti bántódás. Mintha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk. Elmesélte: maszek ács volt, mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement.

Hirdetés



Mindent elveszített; a családját, otthonát, munkáját. Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom neki mehetünk. Erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, míg nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott. Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem foglalkoztam különösebben vele, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr és megkérdezte, minden rendben van-e… Mondom, hogy milyen figyelmes és gondolom minden vendégnek ugyan ezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez. Tudattam vele, velünk minden rendben van, legyen szíves hagyjon, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk és vártuk, hogy megkapjuk az ételt, erre becsomagolva oda akarják adni.

Hirdetés



Én nagyot néztem és meg kérdeztem, hallotta tőlem azt a kérést, hogy elvitelre? Természetesen nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre… Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt, hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja őket, ha egy hajléktalan aki tegnap este óta nem evett és a hidegben éjjel, nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott az étteremben elfogyasszuk a rendelt ételt. Kicsomagolták és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk.

Hirdetés